Szezonzáró Texas Scramble

A hagyományoktól kissé eltérve 2 fős Texas Scramble játékformát hirdettünk a szezonzáró versenyünkre, amely a jelentkezéseket látva igencsak találkozott a golfozók igényeivel. 102 fő, 51 páros állt elütőre a szombaton reggel 10 órakor, remek hangulatban kezdődő (és persze végződő) versenyen, ahol Klubunk profi oktatói, Errol Bhalai, Jakobi András és Hahn Roland is ütőt ragadtak.

A nap legjobb eredménye a Rózsa Dávid – Ifj. Csiki Péter, illetve a Briglovics Boróka-Hahn Roland duók nevéhez fűződik, akik 65 ütésből teljesítették a kört, a jobb hátsó 9-es eredmény azonban a felnőtt válogatott duó javára döntötte el a bruttó első díj sorsát. Nettó díjazásban egy apa-fiú páros, Nico és Stefan Schütter örülhetett az újonnan átadásra került Pannónia Junior Academy & Suites szálláshelyre szóló ajándék voucher-nek.

Méltó zárásként szolgált a szombati verseny egy olyan idény végére, ahol a Pannónia saját rendezésű versenyein többször volt 100 nevezőnél több, mint 100-nál kevesebb.

Néhány igazán jó golfnap talán még maradt ebben a fantasztikus őszi szezonban, használjátok ki és játsszatok annyit, amennyi csak belefér!

Köszönjük a bizalmat és azt, hogy minket választottatok!